II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás Borsi

A Fejedelem


II. Rákóczi Ferenc

 

(Borsi, 1676. március 27.Rodostó, 1735. április 8.) a Rákóczi-szabadságharc vezetője, Magyarország vezérlő fejedelme, erdélyi fejedelem).

 

 

 

Származása, családja

 

Apja I. Rákóczi Ferenc, aki még fia csecsemőkorában meghalt. Nagyapja, déd- és ükapja, I. és II. Rákóczi György, valamint Rákóczi Zsigmond egyaránt erdélyi fejedelmek voltak. Anyja, Zrínyi Ilona, Zrínyi Péter horvát bán és Frangepán Katalin leánya, a költő Zrínyi Miklós unokahúga volt. Nővére Rákóczi Julianna.

 

Egyetemi tanulmányait követően az ifjú Rákóczi (sógora, Aspremont Ferdinánd gróf tanácsára) önállóan döntött házasságáról, s az udvar engedélye nélkül feleségül vette Sarolta Amália hessen–wanfriedi hercegnőt, akinek apja Károly hessen–wanfriedi őrgróf és anyja Alexandra Julianna leiningen–dagsburgi grófnő. Az esküvőt 1694. szeptember 26-án tartották a kölni dómban, s a párt maga a választófejedelem, József Kelemen bajor hercegérsek adta össze a főoltár előtt. (Rákóczi felesége nagynénje, az orléans-i hercegné révén rokonságba került XIV. Lajos francia királlyal is.)

 

 

 

Neveltetése

 

Mint árvát édesanyja, Zrínyi Ilona szerette volna gyámsága alá venni, I. Lipót császár tanácsosai azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy Rákóczi és nővérének gyámsága Lipótot illeti, főképp, mert I. Rákóczi Ferenc végrendeletében fiát Lipót pártfogásába ajánlotta.

 

Nehézségek árán azért sikerült keresztülvinni, hogy a Rákóczi-árvák gyámságát Lipót főgyámsági jogának fenntartása mellett anyjukra, Zrínyi Ilonára ruházzák. A család előbb Munkács, Sárospatak és Regéc váraiban lakott, majd 1680-tól (a nagymama, Báthory Zsófia halála után) végleg munkácsi várukba költöztek, amely iránti vonzalmát Rákóczi haláláig megőrizte. Anyja mellett Kőrössy György kamarás és Badinyi János is részt vettek nevelésében.

 

Ezek után Kollonich Lipót győri püspök lett a hivatalos gyámja, aki Prágában és Jindřichuv Hradec-ben neveltette a jezsuitáknál. Itt sokat szenvedett a rideg, szeretet nélküli környezetben. Rákóczi már egyetemre járt, amikor a Törökországban élő Thököly Imre felajánlotta: ha feleségét, Zrínyi Ilonát kiengedik hozzá, szabadon bocsát egy elfogott császári tábornokot. I. Lipót kelletlenül, de beleegyezett a cserébe. Azt azonban nem engedte meg, hogy Rákóczi Ferenc elbúcsúzhasson édesanyjától. Rákóczi tervezett házasságát is meghiúsította a bécsi udvar. Nem csoda, hogy a fiatal főúr szívből gyűlölte a Habsburgokat. Barátja, Bercsényi Miklós gróf is arra biztatta, hogy lépjen anyja örökébe, és szálljon szembe a császárral.

 

 

 

A Thököly-szabadságharc vége

 

Zrínyi Ilona második férje, Thököly Imre nem avatkozott a gyerekek nevelésébe, ő inkább a politikával foglalkozott. A törökök kudarca Bécs ostrománál keresztül húzta a „kuruc király” terveit, az Oszmán Birodalom bizalmatlansága vele szemben is megnőtt. Rákóczit ekkor személyes céljaira kívánta felhasználni és kezesként Konstantinápolyba küldte volna; anyja azonban nem akart megválni fiától.

 

1686-ban Antonio Caraffa ostrom alá vette Munkácsot, amelyet a császári csapatok már az előző év novemberében körülzártak. A várat Zrínyi Ilona 2 évig sikeresen védte, de végül 1688. január 17-én kénytelen volt megadni magát. A kapituláció után a Rákóczi-árvák összes javait visszaadták, ők maguk azonban atyjuk végrendelete értelmében I. Lipót gyámsága alá kerültek. Zrínyi Ilonával együtt Bécsbe kísérték őket, ahonnan csak a császár engedélyével távozhattak.

 

1697. július 1-jén Thököly bujdosó kurucai a közhangulatot felhasználva éppen Rákóczi birtokán, a Hegyalján támasztottak zendülést. Meglepték és elfoglalták Tokaj, Patak és Újhely várát, és Rákóczit akarták megnyerni vezérüknek. Ő azonban kitért a szervezetlen, parasztlázadás-szerű mozgalom elől. Sietve távozott Bécsbe, ahol az udvar előtt megpróbálta tisztázni magát a gyanú alól.

 

Az 1699. január 26-án megkötött karlócai béke Thökölyt és Zrínyi Ilonát száműzetésbe kényszerítette. A fiatal Rákóczi Bécsben maradt, a császár kezei alatt.

 

 

 

A szabadságharc

 

Rákóczi a Habsburgok ellenségeként számon tartott XIV. Lajos francia királyhoz fordult segítségért, akivel felesége révén rokonságban is állt. A Bourbon–Habsburg ellentét kiéleződésére már csak a megüresedő spanyol trónért folytatott versengés (spanyol örökösödési háború) okán is számítani lehetett, Rákóczi lépése ezért önmagában logikusnak tűnhetett, ám a Napkirályhoz írott leveleit rosszul megválasztott bizalmasa, egy Longueval nevű császári tiszt a bécsi udvar kezébe juttatta. A fiatal főurat ezért 1701. április 18-án nagysárosi kastélyában letartóztatták, és előbb Eperjesre, majd Kassán, Miskolcon, Budán és Mosonmagyaróváron át Bécsújhelyre szállították. A vizsgálat során kiderült, hogy az ítélet (éppúgy, mint annak idején nagyapja, Zrínyi Péter esetén) csak halálos lehet. Rákóczi így felesége és a börtönparancsnok, Gottfried Lehmann kapitány segítségével 1701. november 7-én éjjel megszökött, és egy apródja, Berzeviczy Ádám kíséretében Lengyelországba menekült. Itt ismét találkozott Bercsényivel és újra felvették a kapcsolatot a francia udvarral.

 

A spanyol örökösödési háború miatt elvezényelték Magyarországról a császári csapatok nagy részét. Munkácson új, kurucok vezette felkelés kezdődött és Rákóczit kérték fel vezetőjüknek. Ő elérkezettnek látta az időt és eleget tett kívánságuknak. 1703. június 15-én Lawoczne mellett Esze Tamás csapatai csatlakoztak hozzá, 3000 főre emelve a sereg létszámát. Bercsényi némi francia pénzzel és 600 főnyi lengyel zsoldoscsapattal érkezett a fejedelemhez.

 

A nemesek nagy része azonban nem állt mellé, mivel az egész felkelést parasztlázadásnak tekintették; úgy tűnt, Rákóczi hiába bocsátotta ki Vásárosnaményban kiáltványát a szabolcsi nemességhez. Elsőként a hajdúkat sikerült meggyőznie, így 1703. szeptember végére Magyarország a Duna vonaláig irányítása alá került, majd hamarosan a Dunántúl nagy részét is sikerült elfoglalnia.

 

Mivel az osztrákoknak több fronton kellett harcolniuk, ezért kénytelenek voltak tárgyalásokba bocsátkozni Rákóczival. Azonban amikor 1704 augusztusában a höchstädti csatában angol segítséggel legyőzték az egyesített francia-bajor hadsereget, nem csak a spanyol örökösödési háborúban kerültek fölénybe, hanem egyúttal azt is megakadályozták, hogy a kurucok serege egyesüljön a bajor-francia segéderővel. Ezzel Rákóczi nehéz helyzetbe került, mind hadi, mind anyagi értelemben. A francia segélyek csökkenni kezdtek, a hadsereget növelni kellett volna, miközben az akkori létszám fegyverrel és élelemmel való ellátása is meghaladta erejét. Ezért a pénzhiány ellensúlyozására rézpénzt veretett; ezt viszont nem volt könnyű forgalomban tartania az ezüstpénzhez szokott Magyarországon.

 

1705. július 3-án a fejedelem beszédet intézett Gyömrőn katonáihoz, melynek hatása a szabadságharc további katonai sikereiben mutatkozott meg.
Az 1705 szeptemberében megtartott szécsényi országgyűlés vezérlő fejedelemmé választotta Rákóczit (bár 24 tagú szenátust rendelt mellé), majd fölhatalmazta őket a külügyek (és a béketárgyalások) irányítására.

 

Anglia és Hollandia kezdeményezésére 1705. október 27-én újra megindultak a béketárgyalások a szövetséges rendek és a császáriak közt. Stratégiáját mindkét fél az állandóan változó katonai helyzethez igazította és Erdély hovatartozását illetően sem jutottak dűlőre; sem a császár, sem Rákóczi nem óhajtott lemondani róla. A franciákkal kötött szerződés ügye sem haladt előre, ezért a fejedelem a függetlenség kikiáltása mellett döntött, hogy tárgyalóképes félként könnyebb legyen számára a szövetségek kötése.

 

A hadszíntéren váltakozó szerencsével folytak a csatározások, de 1706 után Rákóczi seregei fokozatosan visszaszorultak.

 

1707. június 13-án az ónodi országgyűlésen Rákóczi javaslatára, Bercsényi támogatása mellett kikiáltották a Habsburg-ház trónfosztását. Azonban sem ez, sem a rézpénzinfláció visszaszorítására tett kísérletek nem hozták meg a várt eredményt. XIV. Lajos továbbra sem írt alá semmilyen szövetséget a magyar fejedelemmel, így a szabadságharcosok magukra maradtak. Felmerült egy, az oroszokkal kötött szerződés lehetősége, de ezt a reményt sem sikerült valóra váltani.

 

1708. augusztus 3-án a trencséni csatában a fejedelem lova felbukott, és Rákóczi ájultan esett le róla. Mivel a kurucok azt hitték, hogy meghalt, az egész had szétfutott. Ezt a csatavesztést többé nem heverték ki. Egyre több kuruc vezér állt át a császár táborába büntetlenséget remélve, Rákóczi visszaszorult Munkács és Szatmár környékére. A fejedelem francia, lengyel és svéd zsoldosokat toborozva megpróbálta újjászervezni erőit és Romhánynál nyílt csatát kockáztatott egy aránylag kisebb császári sereggel szemben. A csatában a svédek bekerítették, vagy szétzúzták az osztrákok hadoszlopait, s a győzelem biztos tudatában Rákóczi fosztogatást engedett katonáinak, mire az osztrákok rendezték a soraik egy részét, és ellentámadásukkal elűzték a svédeket a csatamezőről, a kuruc egységeket pedig szétverték. Nem bízva a császár által megbízott tárgyalófél, Pálffy János szavában, a fejedelem 1711. február 21-én elhagyta Magyarországot, Lengyelország felé véve az irányt.

 

 

 

A bujdosás

 

Kétszer is fölajánlották neki a lengyel koronát és megválasztását az orosz cár is támogatta, ő mégsem fogadta el. 1711 és 1712-ben Lengyelországban maradt, – azt remélve, hogy a katonai helyzet még megváltozik – hol a főurak kitüntetett figyelemben részesítették. Ez idő alatt Sárosi gróf álnéven Danckában (Danzigban) lakott.

 

1712. november 16-án Danckából Angliába ment, ám a bécsi udvar tiltakozása miatt az angol királynő nem fogadta be. Ekkor Franciaországba hajózott. 1713. január 13-án Dieppe-ben partra szállt, s már április 27-én emlékiratot nyújtott be XIV. Lajosnak, melyben szolgálataira hivatkozott és kérte, békekötéskor ne feledkezzenek meg Magyarországról. Rákóczi a Grois Bois-ban lévő kolostorban is volt. Ám a béke 1713 és 1714-ben Utrechtben és Rastadtban anélkül köttetett meg, hogy Rákóczit vagy hazáját egy árva szóval is említették volna. Még arról sem intézkedtek, hogy Rákóczinak a bécsi udvarnál lévő fiait apjuknak kiadják.

 

A fejedelem a francia udvarnál, bár hivatalosan nem ismerték el, nagy kegyben állott, azonban XIV. Lajos 1715. szeptember 1-jén bekövetkezett halála után már itt sem érezte jól magát.

 

1717-ben III. Ahmed szultán érintkezésbe lépett vele, hogy szervezzen kurucokból és hazai ellenállókból újabb felkelést, ehhez katonai segítséget, valamint 2 és fél millió aranyat ígért. A törökök ekkoriban az osztrákok ellen hadakoztak és a péterváradi ütközetben már a háború elején katasztrofális vereséget szenvedtek. Szeptemberben a háborúban álló Törökország meghívására 40 főből álló kísérettel útnak indult, és Spanyolország érintésével október 10-én partra szállt Gallipoliban. Ekkor a törökök további vereséget szenvedtek, s bár a szervezkedés folyt, nem járt eredménnyel. A Magyarországra behatoló török seregek között voltak kurucok, ők azonban nem voltak képesek újabb megmozdulásra bírni az embereket. Az idő haladtával Rákóczi esélyei csökkentek és Esterházy Antal akciója Erdélyben is kudarccal végződött, mert a tatárokkal érkezett kurucokat a lakosság ellenségesen fogadta, ugyanis a tatárok inkább barbár pusztítók, semmint szövetségesek voltak az utolsó tatárjárásban. Rákóczit Törökországban ünnepélyesen fogadták ugyan, de arról, hogy – mint ő kívánta – külön keresztény sereg élére állítsák,hallani sem akartak. Ahmed győzelmi esélyei megfogyatkoztak az újabb vereségek és Nándorfehérvár elestét követően, ezért már nem foglalkoztatta a kurucok csatasorba állítása, mindinkább a további császári előretörés meggátlása a Balkánon.

 

1718. július 21-én megkötötték a pozserováci békét, amelyben a porta megtagadta a bujdosók kiadatását. A császári követ még 2 év múlva is követelte kiadatásukat, de a szultán becsületére és a Koránra hivatkozva kijelentette, hogy ilyen becstelenségre nem vetemedik. Csak annyit tett, hogy a bujdosókat a fővárostól kissé távolabb fekvő Rodostóba telepítette. A fejedelem ebben a Márvány-tenger melletti városban rendezte be új otthonát. Egész kis magyar-gyarmat alakult körülötte.

 

Oda telepedett társa Bercsényi Miklós gróf, annak felesége Csáky Krisztina gróf (†1723), Forgách Simon gróf, generálisa, tábornagya, Esterházy Antal gróf (1676-1722), Csáky Mihály gróf, udvarmestere Sibrik Miklós (†1735) ezredeskapitány, Zay Zsigmond báró, a két Pápay, Jávorka ezredes és mások. Rákóczi korán kelt, mindennap misét hallgatott, délelőtt írt és olvasott, délután fúrt-faragott, bútordarabokat esztergályozott. Egyhangú, jóformán zárdai életet élt, melyet csak néhanapján szakított meg egy-egy vadászat, vagy valamely újonnan érkezett honfitárs. Ezek közt legnevezetesebb Rákóczi György, a fejedelem fia volt.

 

1733-ban a lengyel örökösödési háború során felcsillant annak a reménye, hogy visszatérhet Magyarországra, de ez a reménye nem teljesedett be. Két év múlva, 1735. április 8-án elhunyt.

 

Testének belső részeit a rodostói görög templomban, szívét Franciaországban, (Párizstól délre) Yerres város templomának temetőkertjében temették el, amely fölé 1737-ben a kolostor priorja ezt a feliratot vésette latinul: „E kolostor temetőjében fekszik a szent életű II. Rákóczi Ferencnek, Isten kegyelméből a szent római birodalom hercegének, Erdély fejedelmének, a magyar királyság részei urának s a székelyek grófjának szent szíve, ki az isteni gondviselés csodálatos rendeléséből az élet különféle viszontagságain keresztül vezéreltetve, elnyugodott az Úrban, a Boszporusz melletti Rodostóban, a világ üdvének 1735. évében, április hónap 8. napján, életének 59. esztendejében.” Tetemét hű kamarása, Mikes Kelemen a porta engedélyének megérkezte után, 1735. július 6-án Konstantinápolyba vitte, és az ottani galatai, akkor a jezsuiták kezén lévő St. Benoît-, azaz Szent Benedek-templomban helyezte el – végakaratának megfelelően édesanyja, Zrínyi Ilona mellé. Később a lazarista misszió vette át a jezsuitáktól a Szent Benedek-templom kezelési jogát, és a 19. században a fejedelem síremléke előbb a 48-as emigránsok híradásai, majd tudományos expedíciók révén került a hazai érdeklődés homlokterébe. Hosszas előkészítő munka eredményeként Rákóczi hamvait 1906. október 29-én Kassán, a Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték végső nyugalomra.

(Forrás  - http://hu.wikipedia.org/wiki/II._R%C3%A1k%C3%B3czi_Ferenc)